Jobban megy a matek és az írás, ha a gyerekek mozoghatnak órán!

Könnyebben tanulnak a gyerekek, ha a matek- és magyaróráik részeként egy kis testmozgásra is sor kerül – tudtuk meg egy friss holland kutatásból, amelynek keretében másodikos és harmadikos diákok tanóráit dobták fel némi sporttal.

A felmérés során a szakemberek 24 osztályt vizsgáltak 12 általános iskola alsó tagozatában Hollandia északi részén. Az osztályok felében a tanárok hagyományos tanórát tartottak, a másik felében pedig testmozgással dobták fel a matekot, az írást és az olvasást. Ha például a kétszer négy az nyolc volt a téma, a gyerekek nyolcszor felugrottak. Heti háromszor 20-30 perc testmozgásra került így sor összesen az aktív osztályokban.

Két évvel ezután kiderült, hogy az aktív osztályok tanulói jobban teljesítenek a helyesírási és matematikai teszteken, mint a hagyományos keretek között tanuló diákok. A kutatás szerint az olvasással kapcsolatos képességeket nem segítette – igaz, nem is hátráltatta – a testmozgás, aminek okát egyelőre nem értik a szakemberek…

A kutatás vezetői szerint rendkívül pozitív eredményekről van szó, ugyanakkor még korai lenne azt mondani, hogy minden iskolában aktív tanórákat kell bevezetni. “Ez egy fantasztikus lehetőség, amelynek segítségével a gyerekek nem csak egészségesek maradhatnak, de egyúttal hatékonyabban is tanulhatnak. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a kutatást Hollandiában végezték, és az iskolarendszer egész más: nem tudhatjuk, hogy máshol is ilyen hatékony lenne-e a módszer” – mondja az egyik kutató.

A szakember szerint emellett más akadályai is vannak az aktív tanórák bevezetésének: a tanárok nem állnak készen erre, és nem minden iskola megfelelően felszerelt ehhez, továbbá a szülők egy része is idegenkedik a félig-meddig tornaórává avanzsált közismereti tanóráktól, ami sokak szerint a fegyelem rovására mehet.

Forrás: www.koloknet.hu